Kapcsolat

Nekünk,macskásoknak!Ezt a blogot a macska gazdiknak hoztam létre! Írj nekünk : macskaneveles@gmail.com címen! Jó macskanevelést :)

Alomra szoktatás

2010.10.30. 18:24 | macska-neveles | Szólj hozzá!

Így lesz cicánk szobatiszta - Az alomra szoktatás titka
Egy kiscica rengeteg örömet okoz új gazdájának, családjának. Éppen ezért, kezdetben mosolyogva töröljük fel az apró tócsákat és a sarokba elhelyezett kis hurkákat. De amikor először belelépünk egy cica emésztési produkciójába, akkor már elgondolkozunk: itt az ideje, hogy kismacskánk megszokja az almot.

Minden macska elemi ösztöne, hogy elrejtse vizeletét, ürülékét. Éppen ezért szeretik gondosan bekaparni kis- és nagy dolgukat, időnként finoman szagolgatva, vajon teljesen sikerült-e. Ha a cicánk nem túl fiatalon – legalább öt-hat hetesen - kerül a házhoz, akkor reménykedhetünk, hogy már elleste anyukájától ezt az elrejtési technikát, mely különben ott szunnyad bennük születésüktől. Igen ám, de egy lakásban tartott kis tigris honnan is tudhatná, hol az a hely, ahol ezt a gondos műveletet végrehajthatja? Próbálkoznak tehát szőnyeggel, függöny alá, cipőbe – olyan helyekre, melyek némi kaparási lehetőséget sejtetnek. A gazda azonban elhűlve veszi észre eme nyomokat, és a legrosszabbat teszi. Engedelmeskedve az ősi és teljesen alaptalan hiedelemnek, beleveri szegény cicus orrát az általa gondosan eldugott termékbe. Rosszabb esetben utána kizavarja a kertbe vagy betuszkolja az alomba szegény, értetlen kismacskát. Aki mindebből semmilyen következtetést nem tud levonni a toalett használatát illetően, pusztán azt, hogy eddig oly kedves gazdája megbolondult.

A cicák rendszerint maguktól is felfedeznek egy olyan helyre kitett almot, ahol nem zavarják őket dolguk végzése közben. De ha mégsem találnak rá, mutassuk meg nekik, nagyon kedvesen. A legbiztosabb és általunk „szabadalmaztatott” módszer azonban biztosan beválik. Helyezzük a kiscicát gyöngéden az alomra, és megfogva egyik első mancsát imitáljuk a kaparó mozdulatokat. Mégpedig kitartóan. Kezdetben talán némi ellenállást tanúsíthat a kiscica, de ha kellő eréllyel – de semmi esetre sem durván –végeztetjük mancsával az almon a kapirgáló mozdulatokat, előbb utóbb elkezd szaglászni, helyezkedni és produkál is valamit. Ha pedig ez megtörtént, szinte nyert ügyünk van. Mert utána kedvencünk rájön, milyen kellemesen tudja itt félreeső ügyeit intézni majd elkaparni, tehát szinte biztos, hogy utána visszatérő vendége lesz a mindig tisztán tartott alomnak.

Jó tanácsok

- A szoktatási időben, az első hetekben csak kevés almot szórjunk az alomtartó edénybe és inkább gyakran cseréljük az almot

- A forgalomban lévő almok közül nem mindig a legdrágább a legjobb. Vagy olyat válasszunk, amelyik átengedi a vizeletet az alsóbb rétegekbe és a székletből is elvonja a nedvességet, vagy olyat, amelyik a nedvességre csomósodik

- Igyekezzünk a keményebb produkciókat minél hamarabb eltávolítani, a legtöbb macska nem hajlandó addig az almot használni, amíg ott „bűzölög” az előző széklet

- Az alomtartó tálcát kezdetben csak vízzel mossuk, hogy a cicát az idegen szagok ne riasszák el. Később se használjunk erős tisztítószert vagy hipót, ha mégis, nagyon alaposan öblítsük le ezeket

- Mielőtt az almot beleöntjük a tálcába, győződjünk meg, hogy teljesen szárazra van törölve

- Ha több cicát tartunk, legalább két alomról kell gondoskodnunk: egyet a kisdologra, egyet pedig a nagydologra fognak használni. Az almot ez esetben naponta frissítsük!

- Ha mégis előfordulna „baleset”, mielőtt cicánkat vonnánk felelősségre, gondolkozzunk el, volt-e valami oka, hogy ne a számára legkényelmesebb helyet, az almot válassza
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://macska-neveles.blog.hu/api/trackback/id/tr762410215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása