November elsején volt,hogy megszületett a két perzsa macskám,immáron 2 éve.
Nagyon játékosok voltak,nagyon szerettem őket,és gondoltam nagyon jó anya lesz a nőstényből.
Hát ez nem így volt.Tegnapelőtt,amikor épp a kazánt pakoltam,nyávogást hallottam.Felmegyek a padlásra,és látok egy szőrgolyót.Felemelem,egyszerűen jéghideg volt,még a magzatvizet is láttam a talajon.
Így hát levittem a kiscicát a kazánházba,a kinti macskaházba.
Habár tudtam,hogy semmi értelme,felemeltem az anyját és odavittem hozzá.
Megszagolta,megütögette a mancsával a kis fejecskéjét,és tovább állt enni.A könny kicsordult a szememen ettől a látványtól,hogy a saját gyermekére szinte rá se néz.
Ott fagyott volna meg,ha csak nem éhen hal szerencsétlen,így elaltattam.
Azóta máshogy nézek a macskámra.Viszont most már nem csak könyvből tudom,hanem a saját szemeimmel is láttam,hogy a macskák nem gondolkoznak,ösztönből cselekszenek.
Amely egyed nem anyának való,az nem anyának való.
Nos ennyi lenne a kis történetem.
